Bázis (kaland helyszín)

Az űrhajón már nagyon vártam a küldetést, be is szálltam az Actor 21- be, és vártam az indulást. Ekkor hallotam, hogy megszólalt a vészriadó, ezért egy kicsit bepánikoltam. Hatalmas össze- visszaság keletkezett, amitől én is megijedtem. Ki is adták a parancsot, miszerint induljak el. Ez meg is történt. Az ablakból láttam, ahogy kirajzolódik a predator űrjhajó. Soha életemben nem láttam még ilyet élőben, csak képeken. Tragikus dolog történt ekkor, mivel a mi űrhajónk felrobbant. Miután szétszállt a B- 52, hirtelen rengeteg gondolat futott át az agyamon, köztük, hogy miképpen fogjuk túlélni ezt az akciót, s menekülünk el a bolygóról.
~ Most aztán jól benne vagyunk. Mégis mi a büdös francot kezdünk eztán?~ kérdeztem magamban, de először is a hátam mögtt lévő emberek életével kellett törődnöm. Megnyugtatás képpen a rádióba beleszóltam, amit mindenki hallott a fedélzeten:
- Itt a pilóta. Mindenki őrizze meg a nyugalmát, hidegvérét! Le fogunk szállni a bolygó felszínén. Erősen kapaszkodni, mert légörvények is lehetnek!
Sajnos a jóslásom be is valósult, ugyanis kaptunk egy kisebb akadályt, de szerencsére egészben tartottam a gépet.
- A radaron semmi jele életnek. Leszállok.- jelentettem ki, ezt követően óvatosan le is tettem az Actor 21- et. Levettem a sisakomat, aztán ráborultam a műszerfalra. Hatalmas csalódással vettem észre, hogy a rádió is bedöglött, ezért semmi féle üzenetet nem tudtam küldeni a Delta Pavonisra. Reménykedtem benne, a B- 52 még tudott üzenetet küldeni, ám ennek csekély volt a valószínűsége. Lenyitottam a rámpát, a katonák leszálltak. Én is felemelkedtem az ülésemből, majd kisétáltam a szabadba. Ronda bolygó volt, első ránézésre meggyűlöltem.
- Parancsnok! Rossz hírek. Az adóvevőnek lőttek, szóval semmilyen vészjelet nem tudok továbbítani a bázisnak. Azt javaslom keressük meg a bázisban lévő kommunikációs egységet, s próbáljunk innen kapcsolatot termteni velük. Ha nem áll a terveivel szemben, akkor én is magukkal tartok.- adtam az ötletet, aztán előhúztam a vállamon lévő gépfegyvert, amit otthonról hoztam magammal.

Oksa

Miután Adam letette a gépet a többiekre néztem és láttam, hogy egyben vannak, ezután magamat is áttapogattam, hogy nem sérültem meg.
-Ez jó kis kaland volt, de sok bajjal jár...a hajónak annyi és a rádiónak is...támogatom Adam ötletét...de a gépnél létrekéne hozni egy ideiglenes tábort amíg nem találunk más megfelelő helyet...-Mondtam a többieknek és elkezdtem a cuccaim kicsomagolását.
-Én itt maradok a többiekkel a tábor létrehozását fogom segíteni...meg felállítok egy labort, hogyha valami idegen életformára bukkanunk, akkor azonnal elkezdhessem a lény elemzésést, hátha rábukkannánk a gyengéjére...-Mondtam.
Azzal nekiláttam a labor és a tábor felállításához és a érzékelők elhelyezéséhez.
-Na ezzel megvolnánk...-Töröltem meg a homlokom, majd elkezdem a számítógépemen a gombokat vadul nyomogatni, hogy beindítsam az
érzékelőket, de szerencsére a tábornak, működött. Azzal tovább folytattam a régi térképek megfejtését és belefeledkeztem...

A B-52-n hirtelen riadó szólt. Nem ijedtem meg nem tudom miért, csak elkezdtem gyorsan összeszedni a fegyvereimet. Egy gépkarabély 10 tárral, 2 pisztoly 5-5 tárral, és még magammal hoztam 3 db kézigránátot is.
~Remek, minden megvan - gondoltam magamban, majd felpattantam a hajóra. Rázós út lesz, de a pilóta megnyugtatott minket. Csak később kapcsoltam, hogy a pilóta pont Adam. Magamban elmosolyodtam és felnéztem. A B-52-t tűz vette körül. senki sem élte túl, csak mi. Rázós út után talajt értünk.
- Kösz Adam, jövök egy sörrel neked! - Majd elkezdtem szedelődzködni.

A friss táborban nyomasztó hangulat uralkodik, mindenki hallgatag, a sivár bolygón énekes madarak sincsenek, melyek éneke megtörhetné a gyászos csöndet. Végül a küldetés vezetője feláll s körbejárja a tábort. Bíztató szavakat próbál mondani.
-Jól van fiúk, még élünk és ez a fontos. Ha egésznap itt tespedünk a bánatba, azzal nem haladunk előre, végezzük el a küldetést, hogy a haláluk ne legyen hiábavaló. Tíz emberre lesz szükségem.
Jamest és még 8 katonát kiválaszt, majd megkéri Vektort, hogy kísérje el őket, mint kutató és tudós. Adamnek a gépnél kell maradnia, a tiszt meghagyja neki, hogy óránkét végezzen felderítő repülést kis magasságon, aktív fegyverekkel.
Ezután James, Vektor és a többiek behatolnak az épületbe a főbejáraton keresztül, s egy széles folyosó után egy kör alakú fogadóterembe jutnak. A katonák ellenőrzik az ajtókat, mind nyitva van. A tiszt ekkor előveszi a térképet, majd csoportokra osztja fel a csapatot.
Vektor és négy katona az egyes és a kettes labort deríti fel. James vezetésével 4 katona a raktárakat ellenőrzi. A tiszt visszatér ügyelni a táborba. A csapatok ezután elindulnak a számukra kijelölt irányokba.

Ügyeljetek arra, hogy ne meséljétek túl a történetet, csak arról számljatok be, ami eddig történt, a nézőpontotokat és az érzéseiteket fejtsétek ki bővebben, a jövőre vonatkozó dolgokat, szándékokat pedig csak gondolati úton tervezzétek el!

Csak ültem az egyik sziklán, miközben az egyik kezemmel a fejemet támasztottam, a másikat pedig lógattam a földre.
~ Kész... Ennyi volt. Itt fogunk meghalni. Semmi esély a túlélésre. Gondolom még nappal van, mivel az alienek éjjel jönnek elő. Legalábbis nekem ezt tanították az akadémián. Hát így fejezem be? Semmi dicsőség?~ kérdeztem magamtól, mint aki teljesen elveszítette a maradék kicsi reményét is. Ekkor a tiszt elmondta a beszédét, amitől kicsit több remény szállt belém. A feladatom az óránkénti röpködés volt, amire egy kicsit számítottam is. Hiszen valakinek vigyáznia kell a többiekre. Mikor elindultak még utánuk szóltam, félmosollyal az arcomon:
- Hé James! Meg ne halj! Még lógsz egy sörrel! Vigyázzatok magatokra srácok! Te is Vektor!
James valószínűleg nem tudja, hogy nem iszom sört, de ezt elég lesz otthon közölni vele. Ezt követően zsebre tett kézzel a pilótafülkébe ballagtam, majd leültem a székbe. A rámpát felcsuktam. Elkezdtem ellenőrizni a műszerfalat.
~ Üvemanyag rendben. Nyomáskiegyenlítő rendben. Hajtóművek rendben. Már csak engedélyt kell kérnem.~ gondoltam magamban, eztán kicsit már felemeltem a gépet, s a sisakban lévő adóvevővel kérdeztem meg a parancsnokot:
- Vétel itt az Actor 21. Engedélyt kérek az első felderítésre. Vége.- szóltam, aztán vártam, hogy megérkezzen a válasz. Amint megérkezett az üzenet felszálltam, s kinyitottam a szárnyakat. A fegyverek már ki is voltak biztosítva, majd elindultam a bázis körül.
~ Megőrülnék ezen a sziklán hosszabb ideig.~ gondoltam magamban. Nem észleltem semmit, ám egyenlőre még nem szálltam le, hátha szüksége lesz valakinek, valamire.

Megkaptuk a feladatot és egy kicsit megdöbbentem, hogy kísérjem el a 8 katonát és James-t a küldetésre.
Tehát megkaptuk a parancsot és ennek módjára cselekedtünk. Szedelözködtünk és a fegyvereket bebiztosítottuk.
-Hála istennek...nekem is van fegyverem...-Gondoltam magamban, majd elővettem a kispisztolyomat ami úgy csilogott,
hogy majdnem megvakított. Elindultunk, tehát a főbejárat felé és megálltunk, amíg kinyitottam a műszereimmel a bejáratot
mivel már régóta nem volt nyitva ezért csak félig lehetett kinyitni. Így tehát guggolva de bejutottunk a főbejáraton és szépen sorban
mentünk a fogadó terembe a folyosón keresztül. Amikor beléptünk elképesztő látvány tárult elénk...

Megkaptuk az utasításokat, és amint gondoltam, nehéz feladatot kaptunk. Nem egy raktár van sajnos. De hát ezt kell csinálnunk, nincs más választás. Majd végignéztem a csapatomon. Derék, fiatal emberek, életerős mind.
- Na fiúk, nekem kell vezetnem benneteket, így kezdjük is. Te ott! - mutatott rá az egyikre - te leszel a hátvédünk. négyszög alakban fogunk mozogni, annál biztonságosabb nincs. Mellette! Te leszel a bal szárny, és Te a jobb. Én megyek előre. Értelemszerűen az első raktárral fogjuk kezdeni. Tárakat behelyezni, és kezdődhet a móka! - enyhén mosolygok, majd alakzatba állunk, kibiztosítjuk a fegyvert, és elindulunk az első raktár felé.

~ Hát, amint látom itt nem nagyon van semmi. Legjobb lesz, ha visszatérek, mivel a többiek sem jeleztek.~ gondoltam magamban, így már ereszkedtem volna le az Actor 21- el, amikor megszólalnak a riasztók, s majdnem összecsinálom magam.
- Hogy az a... Mi folyik itt? Hajtóműnek annyi, és az egyik szárnynak is.- mondtam idegesen, aztán pedig eldurrant az agyam, s a támadások irányába fordultam.
- Dögöljetek meg rohadt szemétládák!!!- kiáltottam, miközben folyamatosan tüzeltem a támadókra, mégha nem is tudtam kik lőnek. Katapultálnom kell, ám a gépnek annyi lett, mivel szétrobbant. Az ejtőernyőmet kinyitottam, s lassan landoltam. Nem kellet sok idő, rájöttem, ezek predátorok, minden bizonnyal ki akarják csinálni az összes alient, valamint embert. Futni kezdtem a tábor felé, miután meghallottam a puskák morgását. A táborban mindenki bepánikolt, lövöldöznek minden felé.
- Uram istenem! Mi a franc történt itt? Ez nem lehet igaz...- mondtam magamnak, amint láttam, hogy még reménytelenebbé vállt a helyzet. Hirtelen megáll körülöttem a világ, a sok stressz betett nekem. Csak bámultam ki a fejemből. Ekkor odarohant hozzám a tiszt.
-Befelé a bázisra! Mentse magát!
Kiálltja felém, ám csak halkan érzékelem, amit mond, mintha besokkoltam volna. Mikor szétszállt a feje előttem, majd a földre esek, ismét belémszállt a bátorság érzése. Nyúlnák a géppuskámért, mivel szét askartam lőni az egész predátor bandát. Ekkor feltűnik rajta a három piros pötty, így nem nyúlok hozzá, hanem a földre csapok az öklömmel.
- A fene egye meg!- dühöngök halkan. Ezt követően észreveszem a félig nyitott ajtót. Kúszok felé teljes erőbedobással, a szívem úgy lüktet, mintha egy kalapáccsal űtnének egy sziklát. Az adrenalin nem csökken bennem, hajtom magam a bejárat felé. Ahogy beérek, rögtön a falhoz tapadok. Kifújom magamat, ám ekkor becsúszik a másik két katona is. Megkérdeztem a rangjukat, kiderült én vagyok a rangidős köztük.
- Rendben van, most a legésszerűbb az lenne, ha csatlakoznánk a többiekhez. Tájékoztatni kell őket, hogy semmiképp ne menjenek a táborba! Ezzel több életet is megmenthetünk. Akkor futás!- kiáltottam, aztán futni kezdtünk. Minél előbb megtaláljuk a társainkat, annál jobb.

Én és a kutatócsoportom elkezdtük az egyes labort átkutatni. Lassan közeleítettük meg a bejáratot,
majd ezután elsőként belépve érdekes kép tárult elém. A korszerű berendezések, műszerek a földön hevertek.
sőt volt olyanis ami még készenléti állapotban is volt.
-Úgy látom elég sietős lehetett a dolguk, de vajon miért?...-Tettem fel magamnak a kérdést, de tudtam, hogy az alienek
vagy a predátor miatt siettek ennyire. Majd az egyik kutatócsoport tagja észrevett egy ajtót és szólt a többieknek.
-Úgy látom, hogy a térképen ez a titkos labor ajtaja..-Mondtam a többieknek, de nem tudhattuk mi lesz benn, így felkészültünk
a legrosszabra. Az egyik katona próbálta volna kinyitni, de nem sikerült neki, így hagytuk és tovább kutattunk. Az első termet
elhagyva gondolkodóba estem:
-Ilyen gyorsan elhagyni ezt a labort, hogy még a leletekre sincs idő és a műszereket is itthagyták...remélem nem történik meg újból...-Reménykedtem és bíztam a szerencsénkben és ha baj történne bíznék a társaimba Adam-be és James-ben.
Ezután a második laborba megyünk át, de itt is hasonlóképp mint az előző laborba furcsa látvány fogad minket.
A műszerek a földön titkos akták szanaszét a padlón. Ismét látjuk a titkos labor bejáratát, majd megpróbáltunk behatolni, de ismét csalódtunk, hisz ez is zárva van.
-Számomra rendkívül furcsa, hogy a műszereket és a titkos mappákat a földön hagyták, de a titkos labort viszont volt idejük bezárni, még ha több ajtó is volt...remélem nem valami élőlényt rejtegetnek...-Gondoltam át a helyzetet. Ekkor az egyik katona tompa koppanást hallott az ajtó mögül. Rögtön figyelmeztetett és megdermettünk, mint akit a halálfélelem kapott el. Így álltunk körülbelül egy percig, de a relytélyes hangot, nem tudtuk mire vélni. Ekkor a következő utasítást adtam a többieknek:
-Rendben munkára kutatni, hátha találnuk valami érdekes információt, ami a hasznunkra vállhat...-Adtam ki az utasítást, majd mindannyian elkezdtünk keresni hasznos információt térképet, adatokat bármit ami a segítségünkre lehet. A keresés közben rábukkantam egy fiókra ami egy szék mögött volt. A széket eltettem onnan, majd a fiókot szépen lassan kihúztam. A fiókban találtam
egy papír cetlit, amire ez volt ráírva: „Túl sokan vannak, elszabadultak, nem tudtok őket megállítani. A fegyver tervei a”. Alig lehetett olvasni, mivel gondoltam, hogy sietve írták rá, és menekültek valami elől. Megmutattam a kutatócsoport többi tagjának, de szerencsére megőrizték a hidegvérüket. Ezután a többiek tanácskozásba kezdtek, majd kis idő után megszólaltam:
-Nyugalom...a fegyver honléte nem derül ki, így folytatjuk a kutatást...-Adtam az utasítást, és a többiek is jónak látták.
-De azonban...-Szakítottam meg a társalgást:-Mostmár tudjuk, hogyha nem is olyan régen, de voltak itt idegen életformák, így jobbnak látom, ha csatlakozunk James Raynor csapatához, és együtt folytatjuk a kutatást...-Mondtam szigorú szemekkel, de nem volt ellenvetés.
-A táborba felesleges lenne visszamenni, hisz azzal csak időt veszítenénk...-Elmélkedtem a helyes megoldáson.
Ezután elindultunk James Raynor csapatához a raktárba...

Körülnézünk az első raktárakat, ám semmi. Semmi jelen sem embernek, sem aliennek. tele van élelmiszerrel mindegyik. Elértük az idegen minták raktárát, aminek az ajtaja páncélozott. De bentről hallani valami nyüzsgést. Nem kell hatalmas észlénynek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, idegenek vannak bent.
- Na srácok, asszem ne sétáljunk be az oroszlán barlangjába, inkább keressük meg Karteréket. Gondolom a 2. laborban lehetnek már, nézzük meg. - majd elindultunk a négyszög alakban, közben szemezve a plafont, földet mindent, hátha találok valami célpontot.
~Nagyon különös. Tele van modern kori berendezésekkel, felszerelésekkel meg mindennel, és senki semmit nem mentett meg, csak menekült. Vajon hol lehetnek az emberek? Vagy holttestek?~ gondolkozok magamban, kérdést keresve a válaszaimra, majd utunkat vesszük a 2. laborba.

Szerencsésen összetalálkoztunk James, és Vektor csapatával a fogadóteremben. Ekkor kifújtam magam.
- Hála az égnek, hogy még éltek srácok! Rossz híreim vannak. Az Actor 21- nek annyi, valamint a táborba sem mehetünk vissza. Újabb gondok merültek fel, mivel predátorok érkeztek a bolygóra. Szerintem ők voltak azok is, akik a B- 52- t pusztították el.- jelentettek ki. Láttam a többiek sem örültek annak, amit mondtam, ám nem tehettünk már ez ellen semmit. Ekkor elhatároztuk, a kommunikációval kéne most törődni, mert minél előbb szólunk, annál előbb ér ide a segítség. Belépünk egy irodába, ahol mindenféle komputerek, valamint korszerű berendezésekkel.
- Oké srácok! Mindenki fogjon magának egy gépet! Keressetek akármilyen információt a bázis berendezési állapotáról!- adtam az ötletet, s én is lepattantam az egyik székbe, majd a billentyűzetet kezdtem nyomkodni.
~ Á! Nem igaz semmi nem működik! Mit kellene most tenni?~ kérdeztem magamban.
- Dr. Karter! James! Találtatok valamit?- tettem fel a kérdést a társaimnak, hátha ők kicsit több sikerrel jártak. Sajnos ez nem így volt. Megállapítottuk, hogy csak a készenléti generátorok működnek. Mivel innen oda nem tudunk eljutni, keresztül kell majd vágnunk az üres területen. Csapatbontás született. Az én, valamint három másik katona feladata, a hangár átvizsgálása volt. Reménykedtünk benne, hogy találunk valami érdekeset. Nagyon feszült volt a hangulat, így kicsit próbáltam lazíttatni a katonákat.
- Mi a nevetek fiúk? Az enyém Adam Sacae.- tettem fel a kérdést, s mondtam el a nevem. Kis idő múlva megszólalt az egyik katona.
- John Miller... Uram.- nyögte ki John nagy nehezen. Eztán már a többiek is nyitottabbak lettek.
- Allen Jackson szolgálatára uram!- szólalt meg Allen, ezt követően már csak az utolsó férfi maradt.
- Ben Lydecker vagyok Sacae parancsnok.- jelentette ki Ben.
- Nagyszerű! Akkor ezzel meg is volnánk. Látjátok? Így már sokkal könnyebb nem igaz? Vigyázzunk egymásra srácok, és nem lesz semmi baj.- mondtam, majd tovább folytattuk utunkat a hangár felé. A maradék remény abban volt, hogy találunk ott valami járműt.

Adam, James és én találkoztunk a hangárban és Adam el mesélte a beszámolóját az idegen támadásról.
Rögtön elkezdtem gondolkodni:
-Vajon, ha az idegenek egymást ölnék mármint a predátorok levadásznák az alieneket...ebből előnyünk is
származhatna...de most a küldetés a legfontosabb...-Gondolkodtam el miközben Adam történetét mesélte az
idegenekkel. Ezután a feladatot csak úgy folytathatjuk, hogy a Delta Pavonisra üzenetet küldünk.
Ekkor az irodába vettük az irányt hátha találunk valamilyen kommunikációs eszközt. Így tehát elkezdtük
kutatni, de nem sok sikerrel, erre egy kicsit esélytelen lett a helyzetünk, de megőriztük a józaneszünket
és tovább folytattuk a küldetést. Megállapítottuk, hogy a készenléti generátorok működnek, de viszont
oda veszélyes az út és nem könnyű odáig eljutmi. Az esélyünk a küldetés teljesítséhez egyre fogyott,
de még mindig bizakodtunk a küldetés teljesítésében. Tizenhárman összesen egy egész bázison és még ki tudja
mik vannak a fal túloldalán, de ebbe bele sem szabad gondolkodni ebben a helyzetben. A csapat a küldetés
teljesítéséhez három részre szakadt szét. Adam és még három katona elindult a hangárhoz, hogy megnézzék
van-e ott valami működö képes repülű vagy űrsikló, amellyel elhúzhatunk innen, erről a szikláról. James és még négy
katona az 1-es labornál közelítették meg a generátor terem ajtaját. Én és még egy katona ottmaradtunk az irodában
őrködni, mivel ha a generátor működni fog, akkor azokra az eszközökre amik az irodában vannak még nagyon nagy szükség lehet.
Még a megmaradt három katona elment a bejárathoz örködni, hisz ebben a helyzetben minden rosszra fel kell készülni.
Én leültem az asztalra és az ideges katonát néztem miközben leellenőrzi a fegyverét és a folyosó végére tekinget a sötétbe.
-A nevem Vektor Karter tudós vagyok és önként jöttem erre a küldetésre...Mi a neved??...-Kérdeztem meg a katonától
A katona megijedt, de aztán kihúzta magát a fegyverét maga mellé tette és a fehét felemelte, mintha valami parancsnok lennék.
-Jelentem uram a nevem New Michael közlegény vagyok és én is önként jöttem erre a küldetésre...uram...-Mondta Michael.
Én erre hatlamas nevetésbe fogtam, még a szememen is kicsordult a könny. Majd ismét beszéltem hozzá, miközben a papírokat
néztem, amik az asztalon voltak, de sokat nem tudtam meg belőlük, csupán néhány telefonszámot és születési adatokat.
-Nem kell katonáskodni főleg nem nekem itt egy ilyen helyen, tudom fontos egy küldetésen a fegyelem, de itt nyugodtam lazíthatsz Michael..-Mondtam neki mosolyogva és közben a lábamat lóbáltam az asztalról. Majd Michael és én figyeltünk a folyosóra, de közben nagyon jól elbeszéltünk...

A fogadóteremben összebotlunk Adam-mal és Dr. Karterrel, Adam elég idegesen és sietve rohant be. Majd elkezdte a beszámolóját a történtekről. Hirtelen megijedtem, de aztán erőt kaptam magamon, és megszólaltam a katonák felé fordulva.
- Hát akkor elég szar helyzetben vagyunk nem fiúk? - fordultam a katonák felé - Jut eszembe, még a neveteket sem tudom. Mi a nevetek? - kérdeztem barátságosan, majd hallgattam.
- T.J. vagyok uram! - közölte az első.
- Hát elég rövid, de legalább megjegyzem. És Téged? - bólintottam a másik felé.
- James Ashmore közlegény uram! - közölte a második.
- Donovan McNabb uram! - vetette oda máris a harmadik, mivel tudta hogy ő fog következni.
- Rendben srácok, akkor fojtassuk. - Bólintottam, majd elindultunk közösen az irodába, adatokért. Rövid idő múlva megtudtuk a válaszokat. csak a készenléti generátorok működnek. Nincs más lehetőség, el kell indulni a generátorokhoz, ahova a étrkép szerint nem vezet folyosó, ezért az üres területeken kell átmennünk.
- Hát fiúk, nagy kalappal mindannyiunknak, szükség lesz rá higgyétek el. Amúgy az 1. labor folyosóihoz megyünk. - Szóltam a srácoknak, és felálltunk újra a négyszög alakú formába, és araszoltunk előre nyitva tartva a szemünket.

James: gond nélkül eléritek a generátor termet, s felkapcsoljátok az áramot. Minden rendszer működik ismét. Boldogan, s kicsit meg könnyebbülve indultok vissza. Elérkeztek a folyosóhoz, ám ekkor észreveszitek hogy az egyik katona eltűnt. Azonnal az ajtó felé fordultok, s ekkor egy alien ugrik rá egy másik társadra. Hárman maradtok, és azonnal futásnak eredtek. Futás közben halljátok bajtársatok halálsikolyát. Közben négy másik alien ugrik be a folyosóra, s gondolkodás nélkül utánatok futnak.
Annak érdekében, hogy feltartóztasd, egy kézigránátot hajítasz el. Az átmenetileg visszatartja a támadókat, így egérutat nyertek.
Most a fogadóteremben vagytok. Mehetsz az irodába, vagy követheted Adamet, esetleg kereshetsz búvóhelyet valamelyik helyiségben. Egy biztos, az alienek ellen hárman nem harcolhattok. Mint rangidős, te felelsz társad életéért is, ezért megfontoltan kell döntened.

Adam: elértek a hangárba, ahol hatalmas kő esik le a szívetekről, mivel ott áll egy űrhajó, mely régi ugyan, de erős, és mind elfértek benne. Ekkor kialszik a tartalék világítás, egy pillanatig vak sötét van, majd bekapcsol a rendes világítás. Ekkor 3 holttestet vesztek észre a falak mentén.. Odarohantok megvizsgálni őket, s látjátok, hogy mindet megcsonkították, a beleik szanaszét folytak, az agyukat is eltüntették. Egyből alienekre gyanakodtok és védekező alakzatot vesztek fel. Sejtésetek beigazolódik, amikor a ládák közül egy kifejlett xenomorph ugrik egyik társadra. A katonák habozás nélkül körbeveszik, és megölik a szörnyet. Társatok ekkor már halott, a sav pedig teljesen szétmarja a testét. A megmaradt két katona azonnal úgy helyezkedik el, hogy védjenek téged, ám úgy tűnik csak ez az egy alien volt itt. A katonák óvatosan leeresztik a fegyvert, majd várják az utasításokat. Merre tovább? Találtatok űrhajót, de idegent is, figyelmeztetni kéne a többieket. Itt maradhatsz, vagy megkeresheted Vektort, vagy Jamest.



Vektor: Egy darabig beszélgettek a katonával, ám a természet hívja őt, így aztán felkeresi az iroda mellékhelységét. Miközben ő trónol, a világítás bekapcsol, s műszerek fokozatosan életre kelnek. Odafordulsz a rádióhoz, amikor léptek zaját hallod. Megfordulsz, de nem látsz semmit. Ahogy egyre jobban figyelsz észreveszed, hogy a levegő furcsán vibrál, s meghallod a jellegzetes kerregő hangot. Egy predator az. Tudja, hogy észrevetted, ezért kikapcsolja az álcázóját. Jóval nagyobb mint te, talán a melléig érsz. Enyhén félrebillentett fejjel figyel téged. Villámgyorsan a pisztolyod után nyúlsz, és lősz, ám a kis kaliberű lövedékek lepattannak a rémség páncéljáról. Moccanni sincs időd, a hatalmas lény felemel a nyakadnál fogva. A szorításától alig kapsz levegőt, s pisztolyod kiesik a kezedből. Ekkor öblítést hallasz, s a katona kijön a toalettről. Mikor meglátja a vadászt, azonnal tüzelni kezd gépfegyverével. A lény elhajít téged, a falhoz csapódsz, s elveszted eszméletedet.
Percekkel később magadhoz térsz. Mikor magadhoz térsz, fel akarsz tápászkodni, de a kezed megcsúszik valami meleg folyadékon. A látásod közben teljesen kitisztul, s a kezedre pillantasz. Véres, de nem a te véred az. Riadtan ugrasz talpra. A katona a plafonról lóg le, fej nélkül. Körülnézel, de a vadász nincs sehol. Felveszed az elesett fegyverét, majd gondolkozol.
Megkeresheted Jamest vagy Adamet, esetleg itt maradhatsz és küldhetsz segélykérő üzenetet. [img][/img]

Elértük végre a generátor termet, és felkapcsoltuk az áramot. Hatalmas sóhaj részemről, és a társaim részéről is. Elindulunk ki az ajtón, de amikor elérünk a folyosóhoz, észrevesszük hogy az egyik katona eltűnt. Visszafordulunk az ajtóhoz, és T.J. re ráveti magát egy alien. Kettőt belelövök, ám nem használ semmit, így elkezdünk futni. Időközben felénk indult egy másik alien, egy gránátot odadobtam, így egy kis időt nyertünk. Két dolog közül választhatok. Vagy elmegyek a hangárba Adamékhez, vagy vissza Dr. Karterhez az irodába.
- Srácok! Ha többen is elszabadultak, akkor Dr. Karter is veszélyben lehet. Ő a csapat feje. Muszáj élnie, nélküle nem tudjuk véghezvinni a küldetést. Menjünk vissza az irodába, és hívjuk a bázist nagyon gyorsan. Álljunk be háromszög alakba az biztonságosabb. - és elindultunk mid a hárman az iroda felé.

Végül biztonságban jutottunk be a hangárba, ahol egy űrhajót véltem felfedezni. Régi volt, ám erős, és látszólag tágas is.
- Hála istennek! Látjátok srácok? Mondtam én, nem lesz itt semmi gond sem. Éppségben fogunk hazatérni.- jelentettem ki, hatalmas megnyugvással. Hirtelen minden sötétbe borult, amitől megrémültem, hiszen a világon a legjobban gyűlölöm a sötétséget. Kis idő elteltével visszakapcsotl a rendes világítás.
- Szép volt James!- kiáltottam ökölbe szorított kézzel, viszont a látványtól újra belémfagyott a szó. Három halott, kiknek a belei a földön lógnak, szétmarcangolt tetsükből alig lehetett kivenni valami. Először rohantam oda hozzájuk, átvizsgálni a testeket.
- Ezekből semmi nem maradt...- állapítottam meg, majd az egyikük fejéhez nyúltam, kezemen ragacsos nyál maradt.
- Alienek?- kérdezte kétségbeesett hangon John.
- Semmi gond John! Őrizd meg a nyugalmadat!- szóltam rá, s egy kicsit megrántottam a srácot, ki eléggé bepánikolt. Az egyik láda mögül előpattant az egyik bestia, aki rögtön Allenre vetette rá magát, majd Ben odébb lökött, John odébb lökött, és Bennel szétlőtték a szörnyet. Sajnálatosan tapasztaltuk Allen már teljesen halott volt. A két srác elém ugrott, hogy védjenek, ám nem jött már több alien. Leeresztették a fegyvereiket. Érdeklődő, kétségbeesett arccal figyeltek rám, várták, milyen döntést hozok. Tudtam, nem mutathatom ki, hogy én is majdnem magam alá csináltam, hiszen kell valaki, aki bennük tartja a lelket. Összeráncoltam a homlokomat, gondolkodásba estem.
- A döntésem a következő. Mivel úgy tűnik, csak egy alien volt itt, ezért talán a hajó biztonságos belülről. Szólnunk kell a többieknek! Mivel Dr. Karter az irodában van, talán fel tudjuk venni vele a kapcsolatot. Ben! Te menj a hajó belsejébe, s rádión értesítsd Vektor Kartert, hogy maradjon a helyén. Talán James is így gondolkodik, ezért mi Karter elé megyünk Johnnal.- hoztam meg a döntésem, aztán felvettem Allen géppuskályát, felkészültem az indulásra.

A katonával rendkívül jól elbeszélgettünk, de hívta őt a természet, így nem volt mit tenni el kelett engedni.
Ezután a világítás felkapcsol és a műszerek lassan bekapcsolódnak, de csak szépen fokozatosan, nehogy
valamelyik rövidzárlatos legyen.
-Istenem köszönöm, úgy látszik a többieknek sikerült, ez eddig a legjobb ami ezen az undorító helyen történt...-Mondtam,
de csak úgy halkan mivel csak én egyedül voltam az irodába. A rádióval jelet akartam küldeni, de ekkor furcsa lépteket
hallottam, és megfordultam, de nem láttam semmit.
-Mi lehet ez, az biztos, hogy nem szokványos....de az a gond, hogy nem látom, hogy mi van ott....pedig...-Gondoltam
magamban. Egyre jobban figyeltem és láttam, hogy a levegő furcsa módon vibrál és már meg is halottam a kerregő hangot
amit a predátorok szoktak adni.
-Ugye nem....egy predátor...?-Tettem fel magamnak a kérdést meredt szemekkel, de már tudtam is a választ, hisz
észrevette a predátor, hogy tudom hogy ott van, így kikapcsolta az álcázót. Furcs fejjel figyel engem, mintha
irónikusnak találná a helyzetet, de nem haboztam, így tehát elővettem a fegyverem és ami kifért a a pisztolyon
azt adtam neki. A páncéljáról csak úgy pattognak le a golyók, szinte meg sem érezte. Ekkor már ott állt előttem a
hatalmas szörny és felemelt a nyakamtól fogva. A szorítása akár az acél, így a fegyverem kiesett a kezemből a látásom
homályossá vált és levegőt is csak ritkán kaptam. Halottam, hogy a katona végzett a dolgával és már kapja elő a fegyverét és
tüzel a szörnyre. A szörny elhajított és a falhoz csapódtam, és még az eszméletemet is elveszítettem. Percekkel később éreztem, hogy még életben vagyok már kapok levegőt és még egyben vagyok. A látásom még homályos volt, és miközben felkeltem éreztem valami csúszós folyadékot, ezen megcsúszva visszadőltem.
-Mi lehet, ez...de hisz ez vér...de nem az enyém..-Mondtam kicsit kómásan, de még nem voltam teljesen magamnál.
Felnéztem és láttam az előző katonát fej nélkül a plafonon lógva. Ezután a vadászt kerestem, de szerencsére nem láttam sehol.
Rémült érzés fog el, de tudom, hogy a mostani állás szerint a küldetésre kell koncentrálni, majd a halottatt levvágtam egy késsel ami a nadrágomban volt és leterítettem egy ruhával, amit az irodában találtam.
-Most rögtön vészlyelzést kell küldenem...a többiek bizonyára mindjárt ideérnek...-Gondolkodtam miközben a halott katonának a fegyverét felszedtem a földről és a vállamra akasztottam. Majd sietősen üzenetet küldtem...

A folyosón futottam Johnnal, ám ekkor rémes dolog történt meg velünk. Szemünk elé, egy predator tárul, aki nem túl barátságos módon fordul felénk.
- Nyírjuk ki a rohadékot!!- kiáltottam, s előkaptam a gépfegyveremet, amivel lőni kezdtem. John is bekapcsolódott. Adtuk neki, ami csak belefér, viszont nem sokat ért ellene. Felénk közelített, akkora nyugalommal, amekkora nem is létezik a világon. Valamiféle tárgy emelkedett fel a bal válláról. Hirtelen egy kék sugár lövellt ki belőle, mely megölte John- t.
- John!!! Nem!!!!- ordítottam. Észrevettem magamon három vörös pontot, majd felém fordult a fegyver. Lepergett előttem az életem. Minden belassult, a torkomban éreztem a szívemet.
~ Hát ennyi volt? Így halok meg?~ tettem fel magamban a kérdést. Hirtelen egy alien ugrott rá a predátorra, ezt követően a klézer a fejemtől pár centire süvített el, kicsit megpörkölve a képemet. Minden visszaállt a normálisba. Kicsit lenyugodtam, mivel láttam, ellesznek egymással ezek a rohadék szörnyek. Láthattam, nem foglalkoztak velem, tehát elfutottam.
- Viszlát gyökerek!- mondtam, s futásnak eredtem. Nem is néztem vissza. Belebotlottam Jamesbe, és Vektorba.
- Hála az égnek srácok!- köszöntöttem őket, hatalmas megnyugvással. Kifújtam magamat, miközben hallgattam James beszámolóját. Kiderült, hogy megszerezte a titkos vegyver tervrajzait. Így az első cél sikeresen teljesítve, ám a bázis még mindig hemzseg a szörnyektől.
- Én azt javaslom, találjunk ki valamit, menjünk be a titkos laborba, ahol azzal a termobombával robbantsuk fel az egész helyet. Nem engedhetjük, hogy mások is így végezzék, mint mi. Ha meghalunk, akkor legalább nem hiába. Én nem megyek el innen, amíg egy ilyen dög is lélegzik.- szólaltam meg, majd kibiztosítottam a gépfegyvert egy határozott mozdulattal.

Futunk a folyosón, mikor hirtelen sziszegés hallatszik mögülünk. Ashmore megfordul, és megszólal.
- Mentsétek magatokat, én feltartom őket.
- Ne! Ne most hősködj! - elragadtam a karját, de McNabb visszarántott. újra futásnak eredtünk, hátunk mögött lehetett hallani a fegyver hangját, ahogy darabokra szed pár alient, aztán egy emberi sikoly. - Istenem! - mondtam magamban, aztán lassabbra vehettük a tempót. Egyszer csak elénk ugrik egy alien, mi pedig ketten szanaszét lőttük, majd belerúgtam a fejébe egy nagyot. Szerencse hogy belerúgtam, hiszen a szájából kiesett valami. Valami saválló izé, amiben tervek voltak.
- Hé McNabb! találtam valamit. ezek nem a tervek amikért jöttünk?
- De igen! - válaszolt a katona.
- Akkor irány vissza a fogadóterembe. - a fogadóterembe érve Adammal, és Vektorral találkoztam. Elmeséltem a történetet, és amit találtam, majd megszólaltam.
- Srácok, elsődleges küldetés kipipálva. De én nem moccanok innét, amíg egy dög is életben van. - ránéztem McNabb re - igazam van?
A katona bólintott, és Adam is ugyanezt mondta. Majd Vektorra néztem, ő mit mond.
- Én azt javaslom, találjunk ki valamit, menjünk be a titkos laborba, ahol azzal a termobombával robbantsuk fel az egész helyet. Nem engedhetjük, hogy mások is így végezzék, mint mi. Ha meghalunk, akkor legalább nem hiába. Én nem megyek el innen, amíg egy ilyen dög is lélegzik. - mondta Adam
- Jó ötlet, én is így gondolom! - feleltem és Vektorra néztem. - jó lenne időben dönteni, mert amíg mi itt beszélgetünk, addig több száz alien és néhány predator is itt van! szóval siessünk!